HTML

Ecce Gratum

Az Ecce Gratum blog a Pannon Egyetem Öregdiák Kongresszusán minden évben megválasztásra kerülő, regnáló Öregktor Körleveleinek publikus közzétételére szolgál, ezáltal megvalósítva a célt, hogy az öregdiák közösségi kezdeményezés egy lehetséges, virtuálisan működő, szellemi Hivatalává váljon.

Friss kommentek

II. Öregktori körlevél

2007.07.18. 09:04 :: zenkovics.ferenc

Drága Barátaim, Pannoniak!

Pannon Egyetem (korábban Veszprémi Egyetem) veszprémi központi épületének homlokzataOktóberi székfoglaló beszédemet még a T34-es lánctalpakkal felszaggatott, magyar vér áztatta, macskaköves belváros utcáin menekülve, részben haditudósítóként kellett megfogalmaznom. Azóta kisütött a nap (Ecce gratum et optatum Ver reducit gaudia), itt a megújulás, a csók és a szerelem ideje!

Akkori körlevelemben az ember és a hivatal kapcsolatát feszegettem, és arra a következtetésre jutottam, hogy nem a hivatal tesz naggyá egy embert, hanem az ember saját egyéniségével adhat presztízst egy akár születőben lévő hivatalnak is.

Ennek fényében ígéretet tettem arra, hogy gondolkodni fogok, mivel tudnám méltó magasságokba emelni az Öregktori pulpitus tekintélyét, ez azonban, mint mostanra kiderült, koránt sem volt egyszerűen megoldható kérdéskör.

Drága ex-elnök barátaim, amolyan hexolut-os 12 kezes laza mozdulattal löktek a mélyvízbe, az öregktori lánc mellett nyakamba akasztva a gondot: ők csak addig gondolták végig a koncepciót, hogy majd az öregktor kitalál valamit. Ezt a trükköt én is tanultam ám fiúk, általános menedzsment kurzus: Management by Crisis (nincs ötleted, nevezz ki egy balekot, aztán varrd a nyakába az egészet). Én viszont jártam stratégiai menedzsment órára is, és úgy gondoltam megér a feladat égy kis töprengést.

Problémák feltárása

Adott egy kulturális - emocionális kötődéssel rendelkező egyed-közösség, nevezzük őket Veszprémi Vegyipari Egyetem – Veszprémi Egyetem – Pannon Egyetem öregdiákoknak (erről majd még egy külön körlevélben elmélkedünk, mert vannak fejlemények!).

Hatszögesítsük a kört, és mondjuk azt, hogy a Pannon Egyetem Öregdiák Kongresszusa körülbelül felöleli a pre SzPKinter Mici - post Szonda időszakot. Ez alsó becsléssel érinthet 7-8000 hallgatót, mondom alsó becsléssel!

Miután rázoomoltunk az Öregdiák Kongresszusra, mivel találja magát szemben egy frissen megválasztott öregktor? Hexolutos barátaim hatan küzdenek azon, hogy ebből a hatalmas számból minél többet megszólítsanak, és megajándékozzanak mindenkit a közös együttlét, és nosztalgikus visszaemlékezések örömeivel.

Látszik, hogy nem mindenkit sikerül elérni, megérinteni, aminek több oka is lehet (külföld, család, munka, időpont, helyszín stb.). Szondáékkal komoly beszélgetések voltak egy tavaszi találkozó szervezésével kapcsolatban, erről is egy külön körlevélben pár szót ejtünk!

Célok definiálása

Mindezen problémák láttán az alábbi célokat gondoltam megfogalmazni az Öregktori Hivatal tartalommal való megtöltése érdekében.

  • Az Öregktori Hivatal legyen egy szellemi-virtuális intézmény, mely az öregdiák közösség számára a közös gondolkodás fóruma.
  • Ez a közös gondolkodás pedig arra kell, hogy irányuljon, hogy a közösség igényeit feltérképezzük, a találkozók (kongresszus) és egyéb rendezvények lehetőségeit feltárjuk, és a heterogén igények számára optimális megoldások megtalálását ajánlások formájában segítsük elő.
  • Legyen publikus (ezért a blog formátum), hogy mindenki, aki érintett a Veszprémi Egyetem-Pannon Egyetem Öregdiák önszerveződésben, az információt kapjon, interaktívan (kommentek, társszerzők) kapcsolódhasson a témákhoz, és nem utolsó sorban cél, hogy naplózva (log) legyen mind a mozgalom, mind az Öregktori Hivatal tevékenysége.
  • Az Öregtori szék leendő várományosai számára világos üzenettel rendelkezzen: az Öregtor egy évig saját bölcsességével, ízlésvilágával, gondolataival formálójává válhat annak a közösségnek, akit a közösség erre a célra bizalmával rendelni kíván.
  • A mindenkori Öregktor a publikáció eszközét kihasználva gondoskodjon róla, hogy az Ecce Gratum blogban helyet biztosítson az egyetem aktuális történéseit bemutató cikkeknek, a fontosabb egyetemi rendezvények, a diákélet és a hallgatói érdekvédelem öregdiák közösséget érdekelhető információinak.
  • A Hivatal presztízsének és méltóságának záloga a gondolkodás és publikáció szabadsága, és a közösség azon elismerése, hogy az Öregktor szellemi-koordinációs munkájával önzetlenül szolgálja a közösség épülését.
  • És végezetül mindezen célok megvalósításával az Öregktor legyen aktív részese az Öregdiák szerveződés hírének, arculatának, jó hírnevének ápolásában.

Fohász

Én személy szerint mindig hittem a közösségek önszervező erejében, az önkormányzatiság, az önrendelkezés jogában, és abban, hogy a közösségi szellem (common sense) mindig is az emberiség történelem formáló tényezője volt. (…ez tette Rómát föld urává, ez Maratont s Budavárt híressé…)

Kérlek ezért benneteket, hogy a meghirdetett célokkal azonosulva támogassátok ezen kezdeményezést, és kommentjeitekkel mondjátok el véleményeteket bármelyik témában! Tegyetek javaslatot olyan témákra, amelyek érdekelnek benneteket!

Budapest, 2007. július 18.

Baráti üdvözlettel:

Zenkovics Ferenc

regnáló Öregktor

2 komment

Címkék: öregktori körlevél ollár tamás szonda tamás szabó péter krisztián

A bejegyzés trackback címe:

https://eccegratum.blog.hu/api/trackback/id/tr38120204

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pepsi 2007.07.18. 12:29:04

Hmmm. Valami ilyesmit vártam.

Bevallom, a legutóbbi Kongresszust lezárva úgy döntöttem, nem vezetem tovább kézen fogva ezt az eseményt. És éreztem, hogy az esély ott van a levegőben, hogy mindenki elfelejti. Vagy majd csak emlékszik rá, de nem szólal fel és nem tesz semmit azért, hogy a rendezvényünk tovább működjön.

Titkon mégis reméltem, hogy valami születik abból, hogy Öregktorunkat 12 kézzel egy emberként a mélybe taszítottuk. Bizony Rektor Úr, a lánc, amit a "nyakadba varrtunk" súlyosabb volt, mint azt előre láthattad.

Mikor ezt az vakmerő, előre talán nem is annyira megfontolt, de jónak érzett tettet elkövettük, utat nyitottunk az újnak. Mert az első Kongresszus volt a villanás. A második és a harmadik igazolta, hogy neem csak füst, hanem létező, élő tűz rejlik mögötte. De látom, hogy fejlődnie kell. Nem zárhatjuk szülői szobájába: ki kell engednünk a közösségbe, hogy új ötletek, új indulatok és újféle gondoskodás éltesse melyet talán mi - agyszülők - már nem tudunk neki megadni.

Egon pedig megalkotta e blogot, nem csak szakértelemmel, tapasztalattal, hanem teljes lényével formálja a biteket, szavakat és gondolatokat. Íme hát egy újabb felület, melynek küllemére, jellegére - azt hiszem - nem nagyon lehet panasz.

Kívánom, legyen ez oldal az Öregktor naplója és Határozatainak Tára, legyen gondolatok szülőhelye és közösségek építője, legyen egy bizonyság a közösség alkotó erejére és egy pecsét a VE, VVE, PE Öregdiákok egységére!

Szülessen meg az Új, hogy éljen tovább az Öregdiák Kongresszus!

Vivát!

Kari 2007.07.19. 11:35:46

Őszintén örülök, hogy a T. Öregktor Úr belecsapott a lecsóba (értsd: blog) és Öregktori közösségformáló tevékenységének ebben a formában ad testet (amennyiben ugyebár testnek tekintjük ezt az oldalt, márpedig miért ne tennénk, hiszen a forráskódjában is -ként hivatkozunk rá).
A jövő megalapozásához első körben én azzal tudok hozzájárulni, hogy megosztom Veletek a korábbi Öregdiák rendezvényeken készült fotókat (legalábbis azokat, melyek az én szemszögemből (értsd: kameraszögemből) látszódtak).
Íme a kis gyűjtemény:
- Öregdiák Találkozó (Budapest, 2005. február 19.) kepek.roosz.hu/~kari/oregdiak/index.html
- Öregdiák túra (Budai hegyek, 2005. szeptember 10.) kepek.roosz.hu/~kari/oregdiaktura/index.html
- Öregdiák Találkozó (Budapest, 2006. április 8.) kepek.roosz.hu/~kari/20060408oregdiak/index.html

Kéretik nekem szólni, ha valaki valamelyik kép irritál, majd fotosoppal jól kipixelezem a fejeteket :)

Csináljuk akkor!

Üdv
Kari
süti beállítások módosítása